...el van csépelve alaposan a frázis, hogy minden kezdet nehéz. Mikor szalad már a dolog, jóval egyszerűbb. Én személy szerint nagyon várom már, hogy szaladjon, de az első lépést meg kell tenni.
Töredelmesen be kell most vallanom kedves Mindannyiótoknak, hogy mi is a Pedalization, mitől, kitől lesz majd majd itt-reményeink szerint- heti gyakorisággal egy- egy írás a tollamból, illetve sok kép, reméljük sok videó három kétkerekű( nincs ki a négy...), saras képű MTB nördtől. Íme hát a sztori zanzája, ami eddig a blogig vezetett!
Kezdetben vala Salzburg. 
A labancok sznobizmusának fellegvára meglehetősen profán módon kerül a lista elejére, lévén, hogy mindhárman itt tengetjük tyúkszaros kis életünket. Ki ezért, ki azért, de itt kötöttünk ki, kalandvágy, ugyanakkor sajnos létszükséglet is volt a mozgatórugók között. Azt le kell szögezni, hogy megbánás senkiben sincs, jól vagyunk itt, minden vundersőn.
Triónk első fecskéje Peti. 
Viszonylag későn a sportba csöppenő ( ugye azok a snowboardos évek), viszont azt annál lelkesebben űző egri vagány. CrossCountryból, maratonozásból az endurózásra váltó ízig-vérig kerékpáros, akinek szerény fellépése mögött sziklaszilárd elhatározások bújnak meg és sarkallják mindig valami nagyobb felé. Néha belé kell dönteni a hitet, ahogy mindannyiunkba, de mikor elhiszi, hogy menni fog, akkor komoly fejlődésre képes nagyon rövid idő alatt. Tavalytól egy beles trail-enduro gép boldog tulajdonosa (BikeCheck poszt hamarosan!!) az első közös szezonunk után elmondhatjuk, hogy nem ül háttal a moziban!!
Kis csapatunk lelkes videósa, kvázi menedzsere, ami eddig rólunk, illetve rajtunk van, azt neki kellene valahogy megköszönnünk, keressük a módját.
Íme Marci....
...a talált gyerek! Acélváros büszke szülötte, aki talpig gipszben (leogangi szezonnyitó...) mankózott be abba a salzburgi bicajboltba, ahol tavaly szezonban szereltem. Az akcentusa elárulta, két mondat után tudtam, hogy magyar, egy rugós Fox 36ot, meg egy DHX-et adott le szervízre, itt lebukott a kerékpározási stílusa is, nem kerülhette el a beszervezést. Azóta megkerülhetetlen tényező lett a triumvirátusban, márcsak szélesre gyúrt felsőteste okán is. :) Mérnökember, DH-s, triálos, általános kerékpáros bandita háttérrel rendelkező igazi függő, neki minden mindegy, csak menjünk fel a hegyre! Motivációjával sok félhalott nap megmentője, szerénysége senkit ne tévesszen meg, akárhányszor nekiindulunk a pályának, lefelé mindig csak távolodik....Lelkiismeretesen készül, ugyanakkor nem fő motivációja a versengés, egyszerűen csak jobb szeretne lenni. Hozzáállásával mindig megvilágítja számunkra is, hogy miért is csináljuk valójában ezt a sportot.
Végül a szék harmadik lába...
...én volnék. Másfél évesen első szavam az volt, hogy autó. Mama, papa, sehol. Szilvásváradra születtem, falusi, bükki gyerek mivoltom ellenére teljesen megigézett a mobilitás, a száguldás világa, Három évesen összevesztem az ősökkel, hogy én nem kisfiú, én autó vagyok. Minden nap, egész nap zúgtam, csikorogtam, szereltem, mindig, mindent. Bárki kérdezte, mivel játszom, mindig jött a pökhendi válasz: Szerelek, nem játszok, kisköcsög! Négy évesen mentem keresztbe először pedálos Moszkviccsal, megszöktem vele a környék kavicsos ösvényeire csapatni. Aztán jöttek a megkerülhetetlen bükki autóversenyek, Miskolc Ralik, Salgó Ralik, hegyiversenyek a Mátrában, a döntés, hogy én ezt csinálni fogom...és valami magasabb sugallatra 14 évesen az első bicajversenyem. Valószínűleg a kerékpárnak köszönhetem, hogy nem egy összegyűrt kaszniban végeztem idejekorán. Kezdetben a száguldás egy anyagilag elérhető formáját láttam benne, aztán sokkal több lett, közösség, versenyzés, a kamaszkori identitáskeresés közepén a legjobb helyre kerültem a Szalajka völgyi bicajkölcsönző köré szerveződött kis közösségben.
Abszolút CC-s hátterem 8 évig tartott Elit Serdülő, Elit Junior dobogók, februári alapozó edzések után a gimnáziumban kibújt a punk belőlem, éles váltással a Dirt/Street szakágba nyergeltem át, vajmi kevés sikerrel-egy normális duplát azóta se szeretek ugrani. Persze hogy hiányzott az erdő, lett megint "rendes" bicajom, de már soha többé nem lett kormányszarvam, meg 10 centis kormányszáram, össztelósom viszont hamar. Amit ma, ebben a mindent görcsösen kategorizáló világunkban trail/enduro kerékpározásnak hívnak, azt vagy 8 éve hívom úgy, hogy elmentem bicajozni.
A társulat szerelője ( lélektani és tecnikai...) vagyok, bármiről beszélek egy napig, tudok lelkesedni, mint lányok a Timberlake koncerten, tudok folyamatosan hisztizni és zsörtölődni, mint egy köszvényes kisnyugdíjas. Éveken át jártam versenyekre Magyar Válogatott kerettag DH versenyzőkkel szervízesként, a tecnológia teljes kiaknázásának módjait ott szívtam magamba, ugyanitt kezdett el megint hiányozni, hogy én is menjek időre mezőnyben, az új endurónak csúfolt szakágban pedig megtaláltam az ideális kombót, hiszen egy autós raliverseny analógiájára bonyolódik az egész, bicajon.
Ez hát a szék három lába, a blog apropója pedig a tény, hogy idén versenyzésre adtuk a fejünket!! Önnállóan is megvalósítható a projektünk, ráadásként, illetve Peti közbenjárására állt mögénk egy jóbarát a Ruhaipari Manufaktúrájával, látszani fog rajtunk. Ezek után döntöttem/döntöttünk egy blog beüzemelése mellett, amely marketingmaszlagtól mentesen próbálja bemutatni életünk kerékpáros aspektusait. A tervek szerint egy többéves múltra visszatekintő német-osztrák-olasz koprodukcióban szerveződő sorozat pár futamán, illetve 3-4 európabajnoki fordulón szertnénk részt venni. A cél egyenlőre az, hogy tudjuk magunkat hova tenni a mezőnyben, de ha adnak, a pontokat se fogjuk visszadni!
A blog tehát kint van a gyorson!! Üdv nektek a fedélzeten!
aRon
